Jelenetek a keceli An-24V átváltozásából
Különös átváltozáson megy keresztül a Keceli Haditechnikai Park bejáratánál álló, 908-as oldalszámú An-24V. Az egykor szebb napokat látott, 1992-ben az -azóta megszűnt- MH 93. vitéz Háry László Vegyes Repülő Osztály kötelékéből nyugdíjazott repülőgép egy teljesen szokatlan szerepkörben újul meg Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület jóvoltából, hiszen az állami és katonai vezetők kül-és belföldi utaztatására használt kétmotoros csapatszállítót (innen is ered a gyakran hallható „Kádár gépe” elnevezése) Pintér Csaba (a Pintér Művek és egyben a repülőgép tulajdonosa is) privát VIP-tárgyalójává és pihenőjévé építik át. Az átépítés során a belső tér teljes kibontása után a gép egy új, személyre szabott beltér kialakítást kap, természetesen a pilótafülke eredeti állapotban történő megőrzése mellett. Rövid képriportunk készítésekor a belső berendezés héjszerkezetig bontása, a szállítás közben keletkezett sérülések felmérése és lehetséges kijavítása illetve a sérült külső lemezelés vízzárási munkálatai folytak, amelyekben immár szokás szerint legalább egy nap erejéig az elfeledett légierő stábja is részt vett. Az idei évben az átépítéssel szeretnének olyan szintre eljutni, hogy a jövő tavaszi időszakban elkezdődhessen a belső tér építési folyamata, a befejezés időpontja távoli még, kijelölt céldátum nincs is, a fejleményekről és az elkészült „Pintér Force One”-ról természetesen mi is beszámolunk majd.
Mindenképp meg kell említenem, hogy az egyesületet érték támadások az An-24V átépítése miatt, ezek jogosságát nem tisztem eldönteni és megítélni és bár igaz, hogy ez a munkájuk jelentősen különbözik az eddig megszokott hagyományőrző tevékenységüktől, viszont egyrészt a Pintér Művekkel való többéves szoros együttműködésük fényében bőven indokolható, másrészt ez messze nem ördögi ár azért, hogy egy lassan rohadásnak induló, az országban mindössze két példányban található repülőgép megújulhasson úgy, hogy az a haditechnikai parkban továbbra is látható marad (főleg úgy, hogy a régi szolnoki repülőmúzeum területén található második példány jelen pillanatban nem látogatható).
Jelenetek a keceli An-24V átváltozásából fotógaléria: