Gazba fulladt vasutasmúlt…az Istvántelki MÁV Főműhely
-avagy mi ugyan nagyrészt haditechnikai és military urbex weboldal vagyunk, de természetesen a vonatoknak nem tudunk ellenállni!
A mára részben elhagyatott és igazi ipari-urbex paradicsomot jelentő, a Budapest-Vác vasútvonal mentén fekvő, 1905-ben átadott Istvántelki MÁV Főműhely egykor a magyar vasúti közlekedés egyik központi helyszíne volt. Az 1901 és 1905 között kiépült területen volt található többek között az akkori Budapest legnagyobb alapterületű épülete, a 24000 m²-es központi kocsiszerelő műhely valamint egy 82 elkülönülő mozdonyállással ellátott 20100 m²-es kisebb, korszerű tetőablakokkal bevilágított üzemi épület, de emellett külön inasműhellyel, iskolával, munkásfürdővel, Kaszinónak nevezett (színházat, tánctermet és könyvtárat is magába foglaló) óriási üzemi konyhával és számos egyéb létesítménnyel is rendelkezett. Megnyitásakor nagyságrendileg 1150 munkás dolgozott itt, ez a létszám az 1910-es évekre bőven 2000 fölé emelkedett, elmondható, az akkori Magyarország legnagyobb és legkomplettebb javítási munkálatokat ellátni képes vasúti javítóüzeme volt. Jelentős fordulópont 1936 január 1-vel következett be, amikor innen az összes villamos Kandó-rendszerű motorkocsi javítása átkerült az Északi Főműhelybe, ez nyilván létszám csökkentést igen, minőségbeli csökkenést viszont egyáltalán nem eredményezett, az Istvántelki MÁV Főműhely változatlanul a kor egyik legfontosabb vasúti járműjavítási és képzési központja maradt, valamint munkás kulturális dal-, sport és vitorlázó repülőgép (!) egyleteiről is igen híres volt a korabeli Rákospalota legnagyobb ipari üzeme. A második világháború utolsó éveinek intenzív légibombázásai természetesen a főműhely épületeit is érintették, komoly károkat szenvedett a központi kocsijavító csarnok valamint a mozdonyszerelde tetőszerkezete, de ettől függetlenül a munka nagyságrendileg 2500 fős létszámmal tovább folyt, közvetlenül a háború után főként szovjet részre.
Új idők új szeleként a főműhely -a dolgozók javaslatára (!)-felvette a Landler Jenő Járműjavító Üzemi Vállalat nevet és egészen 1990-ig ezen a néven volt ismert. Az 1950 és 1970 közötti időszakban eleinte a gőzmozdonyok gőzhengereinek gyártása és javítása volt a fő profil, majd a későbbiekben, a gőzmozdonyok szerepének csökkenésével folyamatosan átállt ipari hűtőkocsik és élelmiszer szállítókocsik gyártására és karbantartására. Az 1970 és 1990 között végrehajtott jelentős rekonstrukció és modernizáció képezte az üzem utolsó „dicsőséges” időszakát, hiszen szinte az elsők között volt, amelyet elért a rendszerváltás értelmetlen pusztítása, a főműhely mint létesítmény 1993. január 1-ével megszűnt. Az egykor a világ legkorszerűbb, típus létesítményként emlegetett üzemének egy része ma is aktív (MÁV Nosztalgia Kft gőzösműhelye valamint a Desiro és BDVmot motorkocsik karbantartó csarnokai, stb), többségében viszont csak a pusztulás az úr, a gaz és a romlás virágai verik fel a magyar vasúti járműgyártás elmúlt 100 évének összes jelentősebb, itt felhalmozott típusát. A sokszor csak vonattemetőnek hívott területről számos történet és információ található, a legjobb összefoglalása talán Varga Károly cikke a Közlekedéstudományi Szemle 2005/04 számában, amelyet én is felhasználtam a bejegyzés elkészítéshez. A járműjavító területe ma is teljes egészében magánterület és csak engedéllyel látogatható! Képeink 2017 júniusában, egy nyilvános sajtóbejárás során készültek.
Istvántelki MÁV Főműhely képgaléria (nagyításához katt bármelyik fotóra)
