Légókockák a gyárudvaron avagy a Csepel Művek légvédelmi bunkerei
Cikkünk címe kissé megtévesztő, hiszen a Csepel Művek területén található számtalan légókocka közül itt most csak a 2-es számú kockáról, azaz BGS (bomba-, gáz és szilánkbiztos) óvóhelyről lesz szó, amely a mai napig teljes, korhű berendezés mellett, látogatható állapotban mutatja be, milyen körülmények között vészelték át a gyár dolgozói 1943-44-ben a második világháború leghevesebb, Budapestet gazdagon érintő bombázásait és milyen hangulatban telhettek később a hidegháború időszakának légvédelmi gyakorlatai. De először is, mik azok a légókockák?? Budapestiek előnyben… aki valaha látta már a Ferencvárosi Pályaudvar vagy a Ganz-gyár területén vagy a Kispest és Pestlőrinc határán lévő kopár betontömböket az most büszkén elmondhatja magáról, hogy látott már életében légókockát. A légókocka, ahogy a neve is mutatja egy, a környezetéből jóeséllyel jelentősen kilógó, lényegében elpusztíthatatlan, korlátozottan önfenntartó vasbeton monolit, amely légitámadás esetén méretétől függően 3-500 embernek tudott szinte biztos menedéket nyújtani. Nem meglepő módon főként jelentős ipari üzemek és pályaudvarok vonzáskörzetében épültek a háborús készülődés és főként a második világháború éveiben és nagy részük városszerte mind a mai napig látható (a bunkermuzeum.hu vonatkozó térképe szerint vidéken is található néhány, Miskolcon biztosan). Többségük a kiváló és masszív konstrukciója révén a háborút átvészelte majd a kezdődő hidegháború atomfenyegetettségtől rettegő tömeghisztériája is nagy hasznukat vette légvédelmi és polgári védelmi gyakorlatok formájában. Természetesen ma már az égegyadta világon semmi szükség nincsen rájuk, a modern precíziós bunkerromboló légifegyverek korában talán létjogosultságuk sincsen már, elbontani-robbantani őket viszont szinte lehetetlen, indokolatlan energia és anyagi befektetéssel járó munkával lehetne csak, hiszen az egyetlen tervezési szempont az elpusztíthatatlanságuk volt, így maradnak, nagyjából az idők végezetéig. Néhány darabot elvileg a polgári védelem a mai napig számon tart, de állapotuk alapján semmire nem használhatóak (ne is legyen rájuk szükség soha!).
Az egykor a Monarchia, majd a két háború közötti és a szocialista Magyarország egyik legnagyobb ipari üzemének számító Csepel Művek (korábban Weiss Manfréd Fémművek) története önmagában véve is egy roppant fajsúlyos történet, nem is mennék bele, maradjunk annyiban, ha egyszer végre sorra kerül a rendszerváltás környékének tékozlásaiért járó pofonok megérdemelt kiosztása, akkor itt is találunk majd gazdagon illetékeseket. A gyár területén egyes források szerint összesen 17 szabványos légókocka található, ezek állapota és felhasználása eltérő, van amelyik raktár, van amiben gombát termesztettek / termesztenek, jó néhányban pedig hangstúdió és zenekari próbaterem található. A már említett 2. számú kocka pedig korhű berendezéssel, vezetett bunkertúrák formájában várja borzongásra és időutazásra vágyó látogatóit.
Biztos vagyok benne, soha egyikünk sem szeretné átélni, milyen érzés lehetett a rendelkezésre álló 200 négyzetméterre bezsúfolódó 350-400 embernek az 1,8 méter (!) vastagságú betonfalak között várni a bombázás végét és reménykedni, kibírja az épület és nem omlik rájuk. A szomszéd kilences teteje mutatja azért, van az a bombamennyiség, ami képes még ezeket a szerkezeteket is megrogyasztani…össze nem omlott ugyan, de gyaníthatóan a háború későbbi részére használhatatlanná vált. A valóban több ezer ember életét megmentő többemeletes légvédelmi bunker generátorokkal biztosított önálló áramellátással, áramellátástól független szellőzési rendszerrel és szinte komplett tábori kórházzal valamint a helyzethez képest megfelelő higiéniai ellátottsággal rendelkezett. Belépve pedig kezdetét veszi az az út a (majdhogynem közel)múltba, amit most megpróbálunk képekben visszaadni (fotóink 2016. januárjában készültek).
A Csepel Művek légvédelmi bunkerei képgaléria (nagyításhoz katt bármelyik fotóra):