A múlt nyomában a Dunántúlon: Baj, egykori szovjet laktanya

Már a „Kis-Moszkva” cikkünk készítése közben eldöntöttük, hogy végigjárjuk azokat a helyeket, ahová erről az egykoron szinte tökéletesen titokban tartott bázisról háború esetén kerülhetett volna az ott tárolt nukleáris töltetekből. Szovjet részről az elhelyezkedést és a távolságokat figyelembe véve ez Baj, Császár és Tab lehetett, míg a Magyar Néphadsereg részéről csakis a tapolcai MN 1480 rakétadandár jöhetett szóba. Cikksorozatunk első részében az egykori baji szovjet laktanyát jártuk körbe egy álmos, késő februári szombat délutánon.

Bajra, erre a Tatai-medence keleti peremén, közvetlenül Tata mellett fekvő pár ezer fős településre valamikor az 56-os forradalom novemberi végnapjaiban érkezett meg a szovjet hadsereg és ha már itt járt, jódarabig itt is maradt, az utolsó katona 1990. június 24-én hagyta el a laktanyát, amely azóta bejárta az összes ránk maradt szovjet létesítményre jellemző göröngyös életutat. Az újabb építésű, láthatólag jó állapotban megmaradt négyemeletes tiszti-panelek önkormányzati kezelésébe kerültek és a mai napig többszáz lakással a település részét képezik Tóvárosi úti lakótelep néven, míg a többi klasszikusan egyensárga laktanyaépület magánkézbe került, üresen és láthatóan kihasználatlanul közelítenek a teljes szétrohadás állapotához, bár országos szinten állapotuk bőven még a jobbak közé sorolható.

Military urbex szempontjából a baji laktanya komplexum a közepesen érdekes helyszínek közé tartozik, a laktanya épületek külső része az út felől szépen, zavartalanul bejárható, a kitört ablakokon, ajtókon bekukucskálva pedig a belső terek egy része is látható, külön kiemelném a szerintem gyerekek számára készült színes falfestményeket, jó lenne egyszer megtudni a pontos céljukat. Természetesen az épületek egy jelentős része akkurátusan fel lett törve, nem merném állítani, hogy emberfeletti feladat lenne bármelyikbe bejutni, de mi próbáltuk azért tartani magunkat „alaptételünkhöz”, miszerint minden esetben lehetőleg a magántulajdon tiszteletben tartásával végezzük útjainkat…

A laktanyaépület kerítéssel és sorompóval lezárt belső udvara jelen pillanatban egy fura, gazba fulladt military parkot foglal magába páncélosokkal és egy régi, honvédségi tűzoltó Zillel, ráadásul egy régebbi fotó tanúsága szerint 2013-ig az Aerocaritas egykori HA-BCM lajstromjelű Mil Mi-2 helikoptere is a területen „lakott”, azóta a helikopter már a Szegedi hadipark lakója. A kerítés rései és az épületek között eléggé alaposan körbefotózható terület mindenesetre meglehetősen furcsa látványt nyújt egy teljesen kihalt álmos későtéli szombat délutánon, minden bizonnyal egy helyi airsoft (paintball, bármi egyéb háborús játék, stb) paradicsom lehet(ett).
Bajról hiányoznak a jellegzetes, Tabon és Császáron egyaránt fellelhető „Grányit” típusú megerősített 33 méter hosszúságú betoncsarnok bunkerek, amelyek akár a rakétafegyverzet, akár a töltetek biztonságos tárolására alkalmasak voltak, de pillanatnyi kétség sem férhet hozzá, hogy az itt állomásozó 459. rakéta dandár 9K52 Luna-M (FROG-7) majd a később, valamikor a nyolcvanas évek közepén megjelent fejlettebb, precízebb és könnyebb 9K79 (OTR-21 Tochka) kis hatótávolságú ballisztikus rakétakomplexumaival képes lett volna harctéri atomcsapás végrehajtására. A rakétások mellett tudomásunk szerint egy önjáró tüzérezred és egy rakétás sorozatvető zászlóalj is tartózkodott Bajon, valamint egy nagyobb páncélos lőteret is üzemeltettek a település határában.

A feltételezett nukleáris csapásmérő képesség mellett még egy dolog van, ami -legalábbis számomra- különlegessé teszi az egykori baji szovjet laktanyát, mégpedig a parancsnok Aszlan Maszhadov személye. Maszhadov életrajzából eddig is lehetett tudni, hogy viszonylag hosszabb ideig szolgált Magyarországon, de a pontos hely csak akkor derült ki (számomra) amikor az ehhez a cikkhez való anyaggyűjtésem közben ráakadtam egy ősrégi index cikkre, amely végre konkrétumokkal is szolgált. Így már tudható, hogy a csecsen függetlenségi mozgalom ikonikus alakja, aki 1997-ben a független Ichkeria Csecsen Köztársaság elnökeként Borisz Jelcin orosz államfővel aláírta az első csecsen-orosz háborút lezáró békeszerződést 1981 és 1985 között Bajon szolgált többek között törzsfőnökként, ami a parancsnok utáni második legmagasabb rangnak tekinthető, lényegében ő vezette a laktanyát. Nem vagyok ugyan szakavatott ismerője a külhonban állomásozó szovjet csapatok belső nemzetiségi politikájának (kétlem, hogy lett volna ilyen amúgy), de a később történtek ismeretében különösen figyelemre méltó, hogy egy forrás szerint a laktanyában akkor nagy számban állomásozó csecseneket és egyéb kaukázusi kisnépek katonáit maga köré gyűjtötte és gyakorlatilag (természetesen nem hivatalosan!) létrehozott belőlük egy ”csecsen ezredet”. Szintén tudható Maszhadovról, hogy lehetőleg kerülte az orosz tisztek hagyományosan vodkában fuldokló társaságát és a nagyobb szovjet ünnepségeket, de természetesen sem esetleges vallásossága vagy szeparatista gondolatai nem jelenhettek meg nyíltan, hiszem ezek extrém tabutémának számítottak abban az időben. Baj után még egy darabig, a kecskeméti laktanya parancsnokaként kötődött Magyarországhoz, utána szolgált még az NDK-ban, majd a Szovjetunió végnapjai Litvániában érték, ahol tevékeny szerepet kellett vállalnia a litván függetlenségi törekvések elnyomásában (a vilniusi tévétorony legendás ostroma, ami után apám megtiltotta nekem, hogy az iskolában oroszul tanuljak…). Szinte biztos, hogy itt kristályosodott ki benne az akár fegyveres úton is kivívandó csecsen függetlenség gondolata, de ennek a történetnek már semmi köze Bajhoz, mindenesetre érdekes belegondolni, hogy a teljes Kaukázust és Oroszországot megrengető függetlenségi harc esetleges kiindulási pontja talán egy Tata melletti kistelepüléshez (is) köthető…

Baj, egykori szovjet laktanya fotógaléria (nagyításához katt bármelyik képre)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.